Skip links

A „Nyílzáporok” története

A „Nyílzáporok” története

A Nyílzápor mint rendezvény történetének leírásakor a tényekre és emlékezetemre támaszkodom, csak a lényegi, és az engem mint szervezőt érintő és igazoló elemekre szorítkozom. Összefoglalóm célja amellett, hogy a kezdeményezés megérdemel egy visszaemlékezést az is, hogy az érdeklődők láthassák a valós történéseket, és rendezvényünket a helyén kezeljék.

A Magyar Íjász Szövetség által elindított „Magyar Íjászat Napja” kezdeményezéshez csatlakozva, a MÍSZ elnökségi tagjaként és a Hódmezővásárhelyi Terep- és Vadászíjász Sportegyesület elnökeként, 2005-2006-ban két sikeres, országosnak mondható íjásztalálkozót szerveztem Hódmezővásárhelyen. Elérkezett 2007, a Pozsonyi-csata 1100 éves évfordulója. Ennek okán megkeresett Koszta Péter /Legolas Íjász Klub Szeged/, hogy ő és Józsa Gábor /Szegedi Szittyák/ kitalálták, hogy vigyem át az íjásztalálkozót Vásárhelyről az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba, és ott csináljunk egy megemlékezést, aminek része lehetne egy nagyszabású íjász együtt lövés. Tetszett az ötlet, így felvettem a kapcsolatot a Magyar Íjász Szövetség elnökével Vánky Sebastiannal, és felajánlottam, hogy megrendezném a Magyra Íjászat Napját Ópusztaszeren. Ezt Ő és a Szövetség elnöksége is jó ötletnek tartotta, így létrehoztunk egy szervezőbizottságot, aminek én lettem a vezetője. Elkezdődött a szervezés. Az Emlékpark akkori igazgatója Horváth Gábor is felkarolta az ötletet, otthont adva a rendezvénynek. A későbbi fő támogató, a Magyar Anna által vezetett Csongrád-megyei Önkormányzat, mint az Emlékpark akkori többségi tulajdonosa, ekkor még csak támogatóként vette ki részét a szervezésből. Az Emlékpark munkatársaival és íjásztársaimmal karöltve kitaláltuk a programokat, folyamatosak voltak az egyeztetések. Azt mondhatom, hogy egy meglehetősen széles körű és igen lelkes összefogás bontakozott ki, elsősorban a dél-alföldi íjászok tevőleges közreműködésével.

A rendezvényt I. Kárpát-medencei Íjásztalálkozónak kereszteltük el, amely egyben a Magyar Íjászat Napja 2007-évi rendezvénye is lett. Az együtt lövés mint a rendezvény csúcspontja, Józsa Gábor ötlete nyomán, a „Nyílzápor” nevet kapta. A szervezkedés elején a Nyílzápornak sem kialakult koreográfiája, sem konkrét szervezője nem volt. Elérkezett az első konkrét terület bejárás, ahová minden érintettet meghívtunk. A bejáráson részt vett Magyar Attila is az Őskultúra Alapítvány képviseletében, aki a nagyszabású X.-századi hadi tábor élőkép megrendezését vállalta. Miután a szervező-gárda kivonult az Emlékpark előtti mezőre, ahol a Nyílzápor jelenetet megrendezni terveztük kiderült, hogy az ötletgazdák által elképzelt koreográfia nem teljesen kialakult, ráadásul vannak balesetveszélyes elemei is. A részletek átbeszéléséből kialakult ötletelésbe bekapcsolódott Magyar Attila is, és a témához kapcsolódó gyakorlati tapasztalatai birtokában, kivitelezhető ötleteket vázolt. Megkérdeztem, hogy lenne-e kedve koordinálni a Nyílzáport, amire ő igennel válaszolt.

A rendezvény nem várt nagy sikert aratott. Akik ott voltak, nem fogják egykönnyen elfelejteni. Az élményt nagyon jól visszaadja Kovács Józsefnek az alkalom kapcsán született írása, amit ajánlok figyelmükbe:

Nyílzápor Ópusztaszeren, 2009

PERZSELŐ PUSZTA

(Ópusztaszer, 2007. július 21-22.)
Vannak történetek, amelyeket igazán nem lehet elmesélni. Történetek, amelyek súlyát, hangulatát csak, és kizárólag csak azok az emberek értik meg, akik jelen voltak, akik szerencséjük, vagy valami más ok folytán részesei lehettek az eseményeknek.

A hűvös, légkondicionált szobában ülve nem lehet elképzelni Ópusztaszer forró szelét, amint perzseli az ember bőrét, ahogy állunk, a tűző napon, ahol árnyat csak lengedező zászlaink adnak.

Aztán dob és dudaszó mellett, rendezetten megindul a nyolcszáz harcos.

A 26. tizedben megyek. Előttem kétszázötven íjász menetel. Kígyózik a sor, de sem elejét, sem végét nem látom.

Nézők tömött sorfala között haladunk. Fényképezőgépek, videokamerák. És megdöbbent, csodálkozó arcok.

Amint kiérünk a kapun, és a lejtős talajnak hála megpillantom az előttünk vonulókat, megértem a döbbenet okát. Az első tizedek már kezdenek felsorakozni.

Vonuló hadat élőben most látok először. Van, aki ünneplőben, van, aki lazább öltözékben lépked az embert próbáló hőségben. De mindnek a vállán ott az íj. Megdöbbentő látvány, torokszorító érzés. Dübögnek a dobok.

Felsorakozunk a helyünkre, visszatekintünk. A kapun még mindig jönnek, egyre csak jönnek kifelé a harcosok. Ilyet több száz éve nem látott Ópusztaszer, ilyet még nem láthatott a Kárpát-medencében ma élő ember.

Jobbomon a Nap Párducai, balomon a Kerecsényi László Íjászegyesület ifjú íjászai.
Három vesszőt lövünk az elibénk sorakoztatott, ellenséges sereget jelképező bábukra. Már a második vessző lövésekor egyértelmű valamennyiünk számára, hogy nyolcszáz íjásszal szemben pajzs, páncél vajmi keveset érhet. Mindig akad nyíl, amelyik megtalálja a rést, a kezet, az arcot, a védtelenül maradt, sebezhető felületet.

Aztán a távlövéshez rendeződünk, oly fegyelmezetten, amekkora fegyelmet magam sem gondoltam volna a mai történelmi íjászokról. Majd a lobogó zászlók mögül a vezényszóra égbe szökik a nyolcszáz nyílvessző. Bele a perzselő kék forróságba, Árpád vezér tiszteletére.
Háromszor dübörög végig a puszta felett a nyolcszáz torokból harsogó „Hujj, hujj, hajrá!”, az ember hátán futkos a hideg, meglett férfiak szeme sarkába szökik a könny.

Vannak történetek, amelyeket igazán soha nem lehet elmesélni. Amiket átélni kell. Mert azoknak, akik a részesei lehettek, örökre belevésődnek emlékei lelkük legmélyebb, legféltettebb zugaiba.
Nem vagyok ékszerviselő ember. De a Józsa Gábor által készített medál a nyakamban marad, hogy hirdesse, és emlékeztessen rá engem is – egy vagyok a szeri nyolcszáz íjászból, a 251-es, akik nyilat lőttek az égbe ezer száz évvel Árpád nagyfejedelmünk halála után, az Ő tiszteletére.

Hálás vagyok az ötletgazdáknak, a rendezésben közreműködőknek, íjásztársaimnak és az érdeklődő nézőknek is. Mert mindannyiuk munkája, lelkesedése és jelenléte kellett ahhoz, hogy Ópusztaszeren, két, hőségrekordokat döntögető napon igazi íjász ünnepben lehessen részünk. Megmutathassuk magunkat, az íjászat sokszínűségét, méltóságát és alázatát. Megmutathassuk, hogy bár a versenyeken lehetünk ellenfelek, lehetnek eltérő elképzeléseink az íjászatról, versenysportról vagy hagyományőrzésről, alapvetően a közös íjászélmények során kovácsolódott barátságok hálója köt össze bennünket, függetlenül attól, hogy történelmi vagy modern íjakat feszítünk, hogy a MÍSZ igazolt versenyzői vagy a szövetségen kívüli íjászok vagyunk. Ezért tudtunk összefogni. Ezért mutathattuk be ezerháromszázan az íjászat minden ágát az érdeklődőknek, ezért tiszteleghettünk méltóképpen Árpád nagyfejedelem emléke előtt. Önön méltóságunk és alázatunk, eltökéltségünk és ügyszeretetünk árán tudtunk felülemelkedni immár itt-ott kicsinyesnek, jelentéktelennek tűnő ellentéteinken, voltunk képesek egymásért cselekedni, legyőzni, ünnepi helyszínné szelídíteni a perzselő pusztát.

Olvasgatom a SZIP-en /Szabad Íjász Portál/ a megjegyzéseket, véleményeket az ópusztaszeri két napról. Tudom, nem csak én vagyok úgy, hogy maradt bennem valami kimondhatatlan, torokszorító, mégis felemelő, gerincet kiegyenesítő, tekintetet távolba vető érzés. Közös cselekvésünk emléke, nyilak röpte, dobok szava, zászlók suhogása. Barátok arcai, tiszta szívvel üdvözlésre nyújtott íjász kezek szorításai. Szívembe zárt emlékgyémánt megannyi apró csillanása.
Sajnálom azokat, akik nem tudtak eljönni. Hallgathatják beszámolóinkat, nézegethetik a fényképeket, mégsem fogják megérezni, megérteni, miből is maradtak ki. Mert az ópusztaszeri íjászünnep programját igen, de hangulatát mi résztvevők sem fogjuk tudni soha elmesélni.

Kovács József (Tárkány)

Nyílzápor Ópusztaszeren, 2009

Az elsőt még tíz Nyílzápor követte. A harmadik év után a Magyar Íjász Szövetség már nem vett részt az eseményen, a IV. Nyílzápor már sportíjászok nélkül zajlott. A minden íjászt megszólítani kívánó „Íjásznapos-irány” ezzel véglegesen sorvadásnak indult. Az Emlékpark és a fő támogató a harmadik évben már csak a hagyományőrző szakmai programokat támogatta. Én magam, Magyar Attilával karöltve, az első hat rendezvény szervezését irányítottam, mint a főtámogató Csongrád-megyei Önkormányzat által a Rendezvény szakmai programjainak megszervezésével megbízott szervező. A hetedik évtől kezdve a Rendezvény szakmai részét Magyar Attila már egyedül szervezte, mely történésekre információhiány miatt nem térek ki. Ekkora vált a rendezvény kizárólag „Nyílzáporrá”. Azt gondolom, hogy Attila jól csinálta amit csinált, neve szétválaszthatatlanul összeforrott az ópusztaszeri Nyílzáporokkal. Ez a remek kezdeményezés, ami létének ideje alatt jelképpé vált, nem ő miatta ért véget, de sajnos véget ért. Lehetett hallani, hogy más rendezvényeken /pl. Kurultáj/ voltak nagyobb létszámú íjász együtt lövések, tehát a kezdeményezés csak az eredeti formájában halt el. Időről-időre felröppent a hír, hogy valahol néhány lelkes ember azon fáradozik, hogy újra összegyűlhessünk, és újra megrendezésre kerüljön a Nyílzápor. Éveken keresztül úgy nézett ki, hogy ennek reális esélye lehet például Hódmezővásárhelyen, de az ott időközben történt helyi politikai fordulatok miatt, végül három év után feladtuk a próbálkozást. Új helyszínt keresve jutottunk el 2020-ban Makóra, és ezzel párhuzamosan merült fel egy nyílzápor megrendezésének lehetősége Kaposmérőn, a Kassai-völgyben. Kassai Lajos boldogan vállalta a házigazda szerepét. Végül úgy alakult, hogy a közelmúltban svájci központtal megalakult Lovasíjász Világszövetség által életre hívott I. Lovasíjászat Világnapja alkalmából, a Világnap központi rendezvényének csúcspontjaként fogjuk megrendezni a következő Nyílzáport. Természetesen megkerestük Magyar Attilát is, és mind a házigazda, mind pedig én, nagy szeretettel meghívtuk a rendezvényre, akár közreműködőként, akár vendégként.

 

Én ott bábáskodtam a Nyílzápor születésénél, és segítettem első lépéseit, és erre büszke vagyok! Vallom, és mindig is azt gondoltam, hogy a nyílzápor nem egy magántulajdon, amit bárki is kisajátíthat, a magáénak nevezhet. A Nyílzápor egy nagyszerű esemény, a Nyílzápor mindannyiunké! Amellett, hogy egy komoly hadi hagyományőrző megjelenés, egy erős jelkép is. Örvendetes lenne, ha minél több helyen, minél többen vehetnének részt akár résztvevőként, akár nézőként ilyen alkalmakon, a Kárpát-medence minden szegletében! Elkerülhetetlen azonban, hogy a lehetőségekhez mérten kellő méltósággal jelenítsük meg ezt a nem mindennapi akciót, maximálisan odafigyelve a külsőségek mellett a biztonságos végrehajtásra is!

 

A Nyílzápor a világon ez ideig egy egyedülálló kezdeményezés volt. A mi rendezvényünknek a „Nyílzápor a Kassai-völgyben” nevet adtuk.. Azt gondoljuk, hogy méltó fénypontja lesz nem csak a Lovasíjászat Világnapjának, hanem demonstrálni fogja a magyarországi történelmi íjászok és hagyományőrzők jó kapcsolatát is, függetlenül attól, hogy tevékenységüket gyalogosan vagy lóháton végzik.

 

Tapasztalatból tudom, hogy nincs két teljesen egyforma nyílzápor. A környezet, az alkalom, a szervezők irányultsága, mind tetten érhetők a szervezésben és a kivitelezésben egyaránt. Azt, hogy mi lovasíjászok mit és hogyan gondolunk erről, azok láthatják majd, akik eljönnek a Kassai-völgybe 2021. augusztus 7.-én, és velünk együtt ünneplik nem csak a Lovasíjászat Világnapját, hanem a Nyílzápor újraéledését is. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

 

Faragó Csaba szervező – Kassai Lovasíjász Iskola Faragó törzs

Nyílzápor Ópusztaszeren, 2009