Skip links

Közös Íjászat

A Kassai – völgyben

A 907-es Pozsonyi Csata Emlékére 2022. augusztus 6.

Meghívó Tisztelgés hőseink előtt

Programok

„KÖZÖS ÍJÁSZAT A KASSAI-VÖLGYBEN A 907-ES POZSONYI-CSATA EMLÉKÉRE”

2022.08.06.

Tisztelt Íjászok! Tisztelt Érdeklődők!

„KÖZÖS ÍJÁSZAT A KASSAI-VÖLGYBEN A 907-ES POZSONYI-CSATA EMLÉKÉRE”

Tisztelt Íjászok! Tisztelt az íjászat iránt Érdeklődők!

 

Az első nyílzáport 2007-ben rendeztük Ópusztaszeren, a Nemzeti Történeti Emlékparkban. Akkor az apropó a Pozsonyi-csata és Árpád vezér halálának 1100. éves évfordulója volt. A klasszikus ópusztaszeri Nyílzápor a maga tizenegyszerimegrendezésével jelképpé vált, ami alkalmat adott többek között arra, amit egyik íjásztársunk az alábbi módonfogalmazott meg „Perzselő puszta” című írásában:

„Megmutathassuk magunkat, az íjászat sokszínűségét, méltóságát és alázatát. Megmutathassuk, hogy bár a versenyekenlehetünk ellenfelek, lehetnek eltérő elképzeléseink az íjászatról, versenysportról vagy hagyományőrzésről, alapvetően aközös íjászélmények során kovácsolódott barátságok hálója köt össze bennünket, függetlenül attól, hogy történelmi vagymodern íjakat feszítünk, hogy a MÍSZ igazolt versenyzői vagy a szövetségen kívüli íjászok vagyunk. Ezért tudtunkösszefogni.” Maradéktalanul azonosulni tudok a fenti gondolatokkal. Mindamellett azt gondolom, hogy semmilyen, azíjászok összefogását jelképező megjelenés nem kisajátítható, senki részéről. Képviselem ezt nemcsak íjászként, de annaka szerevező bizottságnak az egykori vezetőjeként is, amelyik 2007-ben az I. Kárpát-medencei Íjásztalálkozó címűrendezvény egyik elemeként, Józsa Gábor ötlete alapján, megbízta Magyar Attilát az első Nyílzápor lebonyolításával.Azóta sok minden történt. Az viszont, hogy egy nagyszabású rendezvényen újra együtt lőhessünk, és demonstrálhassukösszetartozásunkat, vagy bármi egyebet, sajnos nem. Ennek okai jelen esetben másodlagosak, valójában leginkább anyagitermészetűek. Valószínűleg lesznek néhányan, akik azt gondolják, hogy Nyílzáport rendezni csak azoknak van joguk, akikezt annak idején elkezdték. Nos, én egyike vagyok azoknak, és Kassai Lajos személye pedig nem választható el sem amagyar történelmi íjkészítéstől, sem pedig a magyar íjászattól. A helyszínválasztás is kézenfekvő, hiszen a Kassai-völgynem csak a lovasíjászat, de a magyarországi hadi hagyományőrzés  Mekkája is. Nem elhanyagolható körülmény az sem,hogy 2019-ben rekordszámú résztvevővel szintén ott rendezték a Magyar Íjász Szövetség Történelmi Íjász OrszágosBajnokságot is.  Még egy lényeges dolgot szeretnék leszögezni! Mégpedig azt, hogy a lovasíjász is íjász, csak éppenalkalmasint lóról is lő. Íjász gyakorlásaink legnagyobb részét mi is a talajon hajtjuk végre. Mi éppúgy tagjai vagyunk azvilág íjászközösségének, mint a bármelyik más íjászati módot gyakorlók.

El kell ismernünk, hogy a Nyílzápor szervezői a koreográfia kitalálása, és a gyakorlat levezénylésének menete, illetve aregisztráció lebonyolításának terén jó munkát végeztek.. Hálás szívvel gondolunk rájuk, és becses engedelmükkel etapasztalataikat mi is használjuk. Szeretettel várunk tehát minden íjászt és az íjászat iránt érdeklődőt, valamint a 907-esPozsonyi-csatára megemlékezni kívánót rendezvényünkre!

Ettől az évtől elhagyjuk a „Nyílzápor” megnevezést, emellett igyekszünk kiterjeszteni a résztvevők körét. Tavaly elvárás volt az íjászhadban lövők felé, hogy korhű ruházatban legyenek, idén ezen változtatni fogunk. Természetesen továbbra is kívánatosnak tartjuk, ha minél többen öltöznének be hagyományőrző viseletbe, viszont szeretnénk felkínálni az együtt lövés élményét azoknak is, akiknek nincs korhűségre törekvő ruházatuk és ahhoz tartozó felszerelésük. Ez a nyitás mindenképpen érdekes kísérlet lesz,  mindemellett  biztos vagyok abban, hogy azok számára akik még nem vettek részt ilyen méretű együtt lövésben, egy életre szóló élmény.

 

Jöjjenek, próbálják ki! Szeretettel várjuk Önöket!

 

                                                                                                                   Tisztelettel:  Faragó Csaba

A Rendezvény helyszíne a Kassai-völgy, a modern kori lovasíjászat bölcsője, és egyben a világ jelenleg legjobban felszerelt lovasíjász képzési központja. A Kassai Lovasíjász Iskola képzési- és működési módszere egyedülálló a világon, így a „Magyar kulturális örökség része”, és elnyerte a „Hungarikum”-címet. A rendezvény kapcsán lehetőséget biztosítunk az érdeklődők számára, hogy ne csak betekinthessenek íjász képzési módszereinkbe, de az íjjal rendelkezők ki is próbálhassanak néhányat. Csúcspontként egy nagy közös együttlövéssel szimbolizáljuk az összefogás fontosságát. Természetesen jócskán kínálunk színes, a témához illeszkedő kiegészítő programokat is, amiket nem csak az íjászok élvezhetnek. Amennyiben felkeltette érdeklődésüket a lehetőség, kérem tanulmányozzák honlapunkat / www.nyilzapor.hu /, kövessék Facebook oldalunkat, és tekintsék meg a YouTube-csatornánkra felkerülő kedvcsináló tartalmakat! Akik pedig kedvet éreznek, és rendelkeznek a megfelelő lőtudással, regisztráljanak nagy történelmi együttlövésünkre, a „Közös Íjászat a Kassai-völgyben a 907-es Pozsonyi Csata Emlékére”! Ha további információra lenne szükségük, keressenek bennünket az ismert elérhetőségek bármelyikén! Látogassanak el a modern kori lovasíjászat bölcsőjébe, és ünnepeljük együtt az íjászatot!

Szeretettel várjuk Önöket!

Regisztráció

Aktuális hírek

Összes hír megtekintése